Kedves Naplóm!

Elöszőr is nem hiszek a naplóírásban és nem hiszem, hogy jelen pillanatban bárkinek is írom eme sorokat. Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok elkeseredett, boldog vagyok. Természetesen a következő sorok mást sejtetnek, de ez nem reális. A valóságnak megfelelően nem lesz egész és teljesen érthető. Nálam ez így természetes.

Ez a nap is úgy indult mint általában. Felébredtem. Még szerencse! De nem is ez a lényeg. A lényeg a következő: idő elött megöregedett=kora vén. Ennyi. Ez lennék én? Az az ember aki nem ért egyet a manapság normálisnak vett szokásokkal lásd: egy éjszakás kaland, felelőtlenség, cserbenhagyás stb.... Az az ember aki már meg sem tud lepődni ha barátja váratlanul gyermeket szül. A világ felfordult és vele együtt én is. Nem bírom a felfordulást. Émelygek. Hánynom kell. Sokszor.

És ülök a "discoban" ahová az idei tanévben elöszőr vitt le a jó indulat és némi segítő, biztató alkohol, meghallom a " Gyöngy hajú lány " remix verzióját és azt érzem mennem kell. El innen. Haza. GYorsan. Nem nekem való ez már. És csak egyetlen szó zakatol a fejemben szüntelen: K O R A V É N.

viszlát

ui.: just in time= éppen időben

arcának jobbfele a levegőztető szerkezetéhez simult.. üres, semmitmondó tekintettel meredt a szalámis pult felé. rövidke élete végetért. társai némán úsztak körülötte, úgy tettek mint eddig, csak már nélküle. észlel valamit egy hal abból, ha meghal mellette egy másik hal? elköszönni jöttem, de tőle már nem lehet. élettelen teste féloldalasan lebeg a víz felszínén. szegény.. legszívesebben kiszedném a többikeket és egy nagy tóba ereszteném őket. miért kell a halakat akváriumba zárni? a madarat kalitkába? a csigát terráriumba? a rágcsálót ketrecbe? értelmetlen emberi kedvtelés. és ez miért jó nekünk? dísz? hóbort? megszokás?

persze megint hiába szólok, már senkit nem érdekel. jön majd a délelöttös, talán észreveszi. kimeríti, és az élet megy tovább. társaiból gőzőlgő halászlé lesz, vagy rántott halvacsora..

Begördül az esti busz. Regisztráció, eligazítás. Mindenki tudja hova kell menni, mit kell tenni. Erika csemege, Éva kozmetika, Pista bácsi a szokásos. Aki elöszőr van itt, be áll valaki mellé. Nincs választási lehetőség. Vannak szabályok.

Ő már öt éve dolgozik itt. Nem is hinné az ember.  Hűvösnek tűnik ő is, mint a részlege. Csak pakol, nem beszél. Ha kérdezel tőle, ahogy tud segít, majd hirtelen tovább áll. Nem ér rá veled foglalkozni. Te is teszed a dolgod, van elég. Most minden olyan nyugodt körülötted. Talán túl nagy a nyugalom. Néha elmegy melletted az a furcsa férfi a békával, és közben viccesen rádköszön. Egy két óra elteltével, már megszokod, kifejezetten várod, hogy feltűnjön körülötted, legalább történik valami. Minden monoton, jól esik ilyenkor egy mosoly. Elhaladsz a halak mellett. Hosszú másodpercekig figyeled néma tátogásukat. Az éjféli szünetet jelző hang ébreszt fel éber álmodból. Végre találkozhatsz ismerősöddel. Tapasztalatot cseréltek. Olyan furcsa ez az egész.

A halnali nappal együtt ő is felébred egész éjszakán át tartó magányából. Kitör belőle a fájdalom, a bosszúság. Nem szereti amit csinál. Hiába van öt szakmája, nem tehet mást. Pedig még olyan fiatal. Mindketten itt dolgoznak, ő és a barátnője. Csak más részlegen. De már nem bírja sokáig. Belefáradt... Még van vissza egy órád, megpróbálsz neki segíteni, ahogy csak tudsz ennyi idő alatt. Ismeretlen emberek jelennek meg körülötted, és ekkor veszed csak észre, hogy 10 perce lejárt a műszak. Ismerőseid már csak rád várnak a bejáratnál, de te még nem mehetsz. Még van fél karton joghurt aminek nem találtál helyet. Nem hagyhatod csak ott a meleg folyosó közepén. Pedig ilyenkor ezt teszik. A műszak vége ezt jelenti. De te nem teheted meg. Tudod, hogy ő lesz ezért a felelős, és ezt nem teheted meg vele. A joghurt sorsát elintézed, talán neki is segítettél kicsit, és elindulsz. Haza. A hajnal fagyos szellője megcsípi arcod ahogy kilépsz az ajtón. Felébredsz kissé, de lábaid már alig bírják. Sok érzés, benyomás, gondolat. Kicsit belecsöppentél egy számodra vad világba, melyről eddig azt hitted soha nem érezheted testközelből...

10 óra. Hatalmas kutyapuszi pihen arcomon, ébredezek. Végre kialaudtam mgam. Ez a nap jó lesz, ezt az első éber pillanatban érzem. Fenséges reggeli után irány az udvar. Már várnak rám. Jó melegen felöltözök, és indulás! Jóleső házimunka. Dió gyűjtés kosaramba, levél gereblyézés. Mindez ragyogó őszi napsütésben. Csak egy dolgot nem értek. Ha én három diót szedek, miért nő mindig csak kettővel a halom? A titokra hamar fény derül, ravasz kis pajtásom, Zsozso kutyánk is gyüjtögeti kedvelt csemegéjét. Ezért természetesen hatalmas dögönyözés jár! A jóleső munka után édes kikapcsolódás vár. Forival első igazi őszi sétánk, mert megérdemli. Ő a legigazibb, legjobb barát. Hosszú menet ez, megszokott úton. Megfelelő alkalom gondolkodásra, feltöltődésre, kikapcsolódásra. Csak megyünk, az üres "főtéren" leveleken gázolunk keresztül. A boltok, kávézók bezártak, a nyári nyüzsgés helyét átvette a megnyugtató őszi béke. Végre újra a miénk a vidék és a Balaton! Nyáron jönnek-mennek itt a népek, hagyom, hadd higgyék, kicsit az övék is. De ilyenkor visszakapom, újra, a legszebb díszletével. Ősszel.

Csak mi ketten. Ő szimatol, én kedvenc nótám dúdolom, terméseket, csigaházat gyűjtünk. A kikötőben kiválasztom képzeletbeli vitorlásom, a mólón patkányra vadászunk, a felhőkön átszűrődő fényben fürdetem arcom. Ez a raktározás ideje. Én is ezt teszem. Télire gyüjtöm az utolsó napsugarakat. Mikor kezd hűlni a levegő, indulunk. Időnk engedi, ezért a vasútállomáson eltöltünk még néhány percet. Ilyenkor úgyteszünk, mintha várnánk valakit és közben azt képzelem, láthatatlan vagyok. Beérkezik egy vonat, és csak figyelem az embereket. Nagy ölelések, találkozások, munkában megfáradt arcok, monoton léptek. Lassan nekünk is indulnunk kell..

Otthon. Melegséggel tölt el, ha kimondom. Lehet, csak azért, mert sokat fáztam az elmúlt napokban. Hideg, fagyos szél fújt Sopronban. Megérkezett a tél. Szeretem ezt a várost, a harangok és szelek városát. Egyet jelent számomra a nyüzsgéssel, a szabadsággal, önállósággal, és fontos emberi kapcsolatok helyszínével. Mégis olyan jó hazatérni. Magamba szívni a balatoni levegőt, belépni a biztonságos otthonomba, ahol mindig szeretet vár. A cserépkályhapatkára kucorogva érezni a hátamon a melegséget, ahogy átjárja fagyos csontomat a tűz forrósága. Hiányzott. Mama ölelése, kutyám önfeledt boldogsága és őszinte szeretete. Boldog vagyok és nyugodt. (Persze fáradt is, nem elég nekem a két óra alvás egy estére, bizonyára ezért is esik ilyen jól hazaérni. ) Jó itthon. Annyi minden változott. A diófán alig maradt néhány levél, a macska kikerekedett, a kutyák téli bundát növesztettek, a kályhában ég a tűz, pedig csak két hetet voltam távol.

Íme a jóslat a hétre:

Játékos kedvedben vagy, és engeded- igaz, még csak ebédidőben- hogy a benned élő gyermek végre kiélje magát. Egyik kollégád meglep valamivel. Van kiút egy nehéz helyzetből. Ne jajveszékelj és siránkozz, hanem inkább minél több oldalról igyekezz szemlélni a problémát. Hamarosan megleled a megoldást. Valami, amit csak hobbyból csinálsz, elnyeri környezeted csodálatát, így ha megfelelően reklámozod magad, még pénzt is kereshetsz a dologgal.
Esténként menj el szórakozni a barátaiddal.

Na jó. Vége a siránkozásnak. Egyelőre. Erőt veszek magamon és helyre rakom a dolgokat. Természetesen ma is esett, és kedves barátomnak köszönhetően nem volt nálam ernyő. "Ugyan, minek mennél vissza érte, van kapucnid!" Még szerencse, hogy nála egész véletlenül volt esernyő. Hát így indult a nap, két jó barát egy ernyő alatt. 

Minden órámon részt veszek, ez volt a cél. És láss csodát, a tervem valóra vált. Eldöntöttem, rendet teszek. Az órákra bejárok, jegyzetelek. Tanulok, ha már itt vagyok, hiszen megtudom csinálni. Már egyszer bebizonyítottam, tehát most is menni fog! Egy kicsit még építgetem ami összedölt.  Aztán nemsokára újra játszhatom életem meséjében a bohóc szerepét, és lehetek vigasznyújtó és jó barát, és jó testvér és mindaz, aki akkor vagyok amikor igazán jól érzem magam a bőrőmben. Mert tulajdonképpen jó ember vagyok, csak most kicsit eltévedtem, de már látom a helyes utat! Fő az optimizmus, a mókás de óvatos játék! A jövőben sokkal óvatosabban fogok játszani.

Segítség! Megfulladok, nem kapok levegőt, összeszorult a gyomrom, nem bírom ki. Én ezt nem akartam. Nem így. Hol vagyok? Ki lettem? Hova tűnt az én? Mivé leszek így? Megígérem nem kérek többet semmit. Nem sajnálom magam. Nem kérem, hogy szeressenek. Értékelem amim van és megbecsülöm. Én nem akarok bántani senkit. Önző voltam és vagyok, mert most is az a legnagyobb baj, hogy nem bírja a lelkem. Én sohasem voltam ilyen. Csak ez rendeződjön és add meg neki amit és akit érdemel. Megígérem többé nem leszek elégedetlen. Csak ne legyen másnak rosz, azért mert én megint elégedetlen voltam. Segíts, csak most még az egyszer kérlek! Nem akartam fájdalmat okozni. Levegőőőt!!!

Ezért nem egyszerű nekem a blog írás. Vagy nem történik semmi lényeges, vagy felfordulás, csupa meglepetés az egész nap. Már nem tudom melyik a jobb. Ez mára a harmadik forgatókönyvem és ahogy az órára pillantok nagyon úgytűnik ez lesz az utolsó is. Reggel felébredtem, és észleltem, hogy esik. Nem meglepő. Már második napja esik. Volt már minden, apró szemű, szúros, nagy cseppekben aláhulló, oldalról eső eső. Tökéletes idő a tanuláshoz. Az egész napos agy kiképzés után gondoltam este várhat rám egy jól megérdemelt, puha plédbe vackolós, illatos mécses mellett forró kakaót szürcsölgető kellemes olvasgatás. Természetesen nem így alakult.. Nem éri meg tervezni.. Ez az én formám, no de sebaj. Furcsa az élet és ez így van jól. Két napja sajnáltam magam, hogy egyedül vagyok, egyedül maradtam.  Nincs igazán sok barátom de az a kevés, az igazi barát. Szerencsés vagyok. Nem egyszerű igaz barátot találni. Van akinek jut, és van akinek nem. Nekem jutott. A nagy egyedüllétemre ma érkezett a válasz. Régen látott barátom ma hirtelen meglátogatott. Csodálatos három órát töltöttünk együtt egy forró csoki (ami már majdnem kakaó) és egy nagy adag forró tea társaságában. Többet ért ez a három óra, mint az egész múlt hét összességében. A hosszas beszélgetést, egy újabb követte egy másik fontos emberrel, és mikor már hazafelé menet azt hinné az ember várja a puha pléd, újabb meglepetés. Egy régen látott ismerős. Ott van tőlem száz méterre, nem hagyhatom ki az alkalmat..Ki kellett volna.. Kaptam is meg nem is, jó is volt meg nem is. Ez a nap erről szólt, és képzeletbeli mesémben ma nem voltam bohóc, és a toll sem az én kezemben volt..

Miért van az, hogy ahogy cseperedik az ember elveszíti az értékés tulajdonságai nagy részét? Szép lassan eltűnik a játékosság, a vidámság, a bohóság a nyugalom. Pedig néha kell a nyugalom is, kell hogy le tudjak ülni egy padra és csak figyelni, szép csöndben. Olyankor csak ők vannak az állatok, az emberek, a növények, a szellő a napsütés, az eső és én. Szinte láthatatlannak érzem magam és különös megnyugvást érzek. Észreveszem az apró dolgokat és boldogsággal töltenek el..Szeretek csak ülni a vasútállomáson egy padon a kutyámmal, és ha mellém téved egy átutazó, gyakran szóbaelegyedünk. Örülök ha eső utáni séta közben csigákat pakolhatok a járdáról a fűbe, hozzám szalad egy ismeretlen kutya az utcán, vagy a boltban  válthatok pár emberséges szót az ismeretlen pénztárossal..Kár, hogy ezek a dolgok manapság már csak múlt időben írhatók. Nem szeretnék ezekről lemondani és elvakult mai világnak megfelelő robotember lenni. Hiányzik ez az érzés és vissza akarom kapni. Talán nem is veszítettem el teljesen a belső világom, csak félre raktam egy hátsó polcra és beporosodott.  Sok sok apró varázslat amik a szellővel érkeznek és én észre akarom venni újra, hinni akarok benne és átélni újra meg újra.